Mararía la de Femés. Gran Canaria

A kanári-szigeteki irodalom klasszikusának újbóli megtekintése arra készteti a közönséget, hogy megkérdőjelezzék saját paradigmájuk egy részét. María felhatalmazása abból az időből és társadalomból, amelyben élt, saját elképzeléseiből fakad, valamint abból, ahogyan Arozarena és Yeray Rodríguez „szigeti nőként” ábrázolja őt. A közönség ezért egy kizsákmányolt sziget allegóriáját éli meg, amely megfulladt és saját szépségének áldozata. A regénytől eltérően Mararíának saját hangja van ebben a színházi javaslatban, a történet női változatában, amelyet oly sokszor elmeséltek. Ezúttal ő a főszereplő, aki inkább a saját szemével meséli el az eseményeket, mint másokén. Szóba kerül a migráció problémája is, amely konfliktus sajnos ma is aktuális a szigeteken. Rodríguez hangot ad az eredeti mű mór és arab népének is, saját nevet adva nekik, megszemélyesítve azt a gondolatot, hogy „ha nincs nevünk, akkor nem számítunk”. Míg a regényben a rasszizált karaktereket egyszerű és sztereotip karakterekkel általánosítják, addig ebben a kortárs változatban a szerző saját nevüket, személyiségüket és egyebeket ad a migránsoknak.