Mi ennek a rejtélyes fának a története? Mi volt a titka? Miért imádták a bimbachék, El Hierro első lakói? Évszázadokkal ezelőtt a szigeten való túlélés kész kihívás volt, hiszen nincsenek források, folyók vagy kutak. De szerencsére volt egy, az egész nép számára az élet forrását nyújtó Szent Fa.
A felfedezők története akár nagyon hamar véget is érhetett volna a Garoé, egy hatalmas, imádott tilfa (a babérlombú erdők egyik fája) nélkül, amely generációkon át a fő, és talán az egyetlen édesvízforrás volt a szigeten. Ez az 1000 méteres magasságban található, egyedülálló fa képes volt arra, hogy levelei alatt essen az eső. A neve valójában a guanche nyelvekből származik, és folyót jelent. El Hierro első lakói, a bimbachék a fából szivárgó minden csepp vizet összegyűjtötték: tömlőkbe, a törzsén lévő üregekbe és a köréje épített kis gödrökbe vezették a vizet. Ez az életadó forrás nemcsak a szomjukat oltotta, hanem lehetővé tette számukra az állatok itatását is, valamint olyan növények termesztését, mint például az árpa.
Szintén ez a fa volt az El Hierróra érkező spanyolok megmentője. Ivóvíz hiányában a hajók legénysége hamar a kiszáradás jeleit kezdte mutatni. Egy fiatal bennszülött lány elvitte nekik az esőfa gyümölcsét, hogy megmentse szerelmét, egy andalúz katonát. Néhány évszázaddal később, 1610-ben egy erős hurrikán söpört végig a szigeten és elpusztította a fát. Több mint 400 évvel eltűnése után azonban a Garoé még mindig jelen van El Hierro szigetén, jobban, mint valaha. 1949-ben újratelepítették, a sziget zászlajának központi szimbóluma lett, illetve ma egy információs központot is találunk itt e különös fával kapcsolatos tudnivalókkal.
A Garoé igazi titka az égből származik
A fát nem véletlenül tisztelték szentként El Hierro első lakói, a bimbachék. Magas fekvésének és annak köszönhetően, hogy képes volt az alacsonyan lévő felhők páratartalmát vízzé sűríteni, a Garoé életet fakasztó erővel bírt. Ezt a természeti jelenséget vízszintes esőnek nevezik, és a vulkanikus talaj különleges cementálódásával együtt az egyik fő oka a legnyugatibb szigeteken, például El Hierro és La Gomera szigetén található varázslatos erdők kialakulásának.
A bimbachék nyomában
Nagyon különleges élménnyé válhat a séta a felhők alkotta oázisban, miközben a zöld végtelen számú árnyalatában gyönyörködünk. A sétálók különböző típusú kijelölt útvonalak és ösvények közül választhatnak. Ez az év bármely szakában nagyszerű módja a tájban rejlő ellentétek felfedezésének. Jó példa erre a Ruta del Agua, egy a Garoé körül futó 16 kilométer hosszú körtúra, amely során a magunk ritmusában fedezhetjük fel a babérlombú erdőket és a fayal–brezal típusú őshonos erdőket, ősi romokat és vízmedencéket, olyan látványos kilátópontokat, mint La Caldera, valamint más titkokat is, például a Gorona del Viento víz–szél erőművet, azt az innovatív, el Hierro szigetének 100%-ban fenntartható energiaellátását biztosító létesítményt, amelyet gyakran a 21. század Garoéjának is neveznek.
Egy másik nagyszerű módja annak, hogy még többet megtudjunk erről a népről, ha ellátogatunk az El Julan Kulturális Parkba, a sziget túlsó végébe. Ezen a területen a bimbachék a legnagyobb fennmaradt sziklarajzok egyikét hagyták ránk, amelyeket mindmáig nem sikerült megfejteni, valamint egy primitív eszközöket és mumifikálódott emberi maradványokból álló leletet is.